Chapter 20

Sziasztok Kedvesek!

Itt a suli, én pedig sajnálom, hogy ez történik, így enyhítésképp hoztam egy fejezetet, remélem annak, aki olvassa, valamennyire feldobja a napját! :)
Kellemes időtöltést kívánok hozzá, és újfent köszönöm, hogy olvastok! :)

U.i.: Ebben is van egy kicsit - nagyon - szexuálisabb rész, szóval +18 lánykák! :)

Sex, danger, love

/Harry/

A mobilom rezgésére ébredtem, ami hamar abba is maradt, csak egy üzenetem érkezett. Erősen dörzsöltem az arcom, miközben a hátamra gurultam, magammal rántva a hőségnek köszönhetően takaróként használt ágyneműhuzatot, amely a lábamra tekeredett. Bal kezemnél éreztem, ahogy a Nap már magasan jár, hiszen erősen tűzött be az ablakomon, amit előző este se nem csuktam be, se nem sötétítettem el. Álmos voltam, mégis vidám, nyugodt, kiegyensúlyozott – még úgy is, hogy ez utóbbival nem lehetett vádolni mostanság - és még szívesen ejtőztem volna az ágyamban órákat, ha nem érzem úgy, hogy valami kiesett a fejemből. Akaratlanul is a tegnapi napon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan jutottam haza, amikor szinte fejbe vágott a felismerés, hogy megint részegre ittam magam, és egy lánnyal töltöttem az éjszakát.
Meglódult a szívverésem, ahogy eszembe jutottak a tegnapi este emlékei, ezzel egyrészt bizonyítva, hogy annyit mégsem ihattam, másrészt, hogy ha nem ittam kiütésig magam, akkor a lányt sem azért akartam megkapni arra az éjszakára, mert szükségem volt valakire, akit megbaszok az este, hanem vágytam Ő rá. Nem másra. Elvettem mindkét kezem a szemem elől és oldalra fordulva megpillantottam a békésen szuszogó lányt. Egész testét aranyszínbe vonták a Napsugarak, miközben ő a hasán feküdt, esetlenül becsavarva az ágyneműbe, ami mindössze néhány testrészét takarta el kíváncsi szemem elől. Sötétbarna haja a hátán, és a feje mögött terült szét, miközben arcával az én testem felé nézett. Szemtelenül bájos volt, szép, és bőrének minden egyes centimétere hamvasan hívogató. Pontosan olyan gyönyörű volt és kívánatos, mint amilyen az éjjel is.
Mosolyra húzódott a szám, miközben a hajamba túrtam és eszembe jutott a tegnap esti, és hajnalba nyúló vad éjszaka minden egyes momentuma. Hányszor és hányszor juttattam a csúcsra, hányszor adta meg nekem a végső kielégülést azzal, hogy a nevemet kiáltva élvezett el.  
A mobilom újra rezegni kezdett, én pedig idegesen nyúltam érte a lehető leggyorsabban, nehogy felébresszem a lányt, hiszen azzal közelebb hoznám a valóságot, és azt a tényt, hogy jó volt, de vége. Hiszen még a nevét sem tudom, azt sem, hogy mit gondol az estéről, hiba volt-e, vagy sem. Kikászálódtam a fehér lepedők és ágyneműhuzatok egyvelegéből, és meztelenül indultam ki a folyosóra a rezgő telefonnal a kezemben, miközben ügyesen manővereztem a szétszórt gombok, és ruhadarabok között, amelyek a földön feküdtek. 
-          Nem lehet, hogy ez a nő ennyire tökéletes legyen – mormoltam, mialatt behúztam magam mögött az ajtót, és rányomtam a hívás fogadása gombra. – Igen?
-          Nálad van még? – hallottam meg Louis kissé még álmos hangját.
-          Ja – bólintottam, és ezzel egyidejűleg megvilágosodtam, hogyha felhív és így rákérdezz, akkor biztos, hogy nem tartózkodik itthon. Már csak a többi hármat kell kiderítenem.
-          Nem lesz jó Harry, ha ezt így folytatod. Minden este más lány, és ez most még kedvesnek is tűnt. Ha bunkó leszel vele is, egyszer meg fogod szívni és valaki kíméletlenül kitálal a médiának – kezdett bele abba a szentbeszédbe, amit már végighallgattam kismilliószor. Viszont ezúttal nem forgattam a szemem némán, nem vágtam pofákat és még késztetést sem éreztem arra, hogy visszaszóljak, vagy, hogy leállítsam.
-          Ez a csaj más. Ez… ez hihetetlen – kerestem a szavakat, amelyek közül akár egy is lefesthetné a tegnap estét, vagy azt, amit érzek, de nem találtam. Semmi.
-          Te tudod haver – hagyta rám. – A srácokkal délután öt fele találkozunk a stúdióban, meghallgatjuk az eddigi felvételeket. Ha van kedved, persze nem erről szól hogy van-e vagy nincs, gyere.
A fürdő felé indultam elgondolkozva, és rá kellett jönnöm, hogy a lányon kívül semmi más nem jár a fejemben. Már a zuhany alá képzeltem magam, és az is csak úgy ment, ha Ő is ott állt velem. Képtelenség, hogy ne tudjak betelni vele. Úristen, mi lett veled Styles?
-          Na Hazz, ott leszel?
-          Ja, ja, persze – motyogtam, és szinte meg sem hallgatva, hogy van-e további mondanivalója kinyomtam a hívást.
Beléptem a fürdőbe, megnyitottam a meleg vizes csapot, és beálltam a frissítő zuhany alá, ugyanis ott kívántam kitalálni, hogy hogyan is folytatódik a mai nap, azaz a gondolkodás, ahol megszülöm, hogyan kerüljük el a kényes és ciki reggeli szembesülést.
Mintha csak majd az illatommal akarnám lehengerelni, kentem háromembernyi tusfürdő adagot a testemre, borotválkoztam, és mindezt meghintettem egy kis arcszesszel. Törülközőt csavartam a csípőmre, majd csendben visszasétáltam a szobámba, ahol viszont az ágyra pillantva hűlt helyét találtam a lánynak, a tegnapi szétszakított ingemmel egyetemben.
Valamiért sokként ért. Megdermedtem az ajtóban, lélegzetvételem szaporább lett, miközben éreztem, a gyomrom egyszerűen eltűnt a helyéről. Elment? Csak úgy egy szó nélkül? Vagy csak egy helyes arc volt, aki be akart jutni a lakásomba, én pedig egyedül hagytam, ezzel lehetőséget biztosítva neki ahhoz, hogy kilopjon dolgokat a szobámról, információt gyűjtsön a médiának, vagy éppen konkrétan kirabolhassa a házat? Én mekkora egy barom vagyok! Istenem, még a nevét sem tudom!
Hirtelen fordultam meg és szinte futólépésben haladtam át a lakáson a konyha felé. Utam alatt minden egyes helyiségbe bepillantottam, hogy ott van-e, esetleg hiányzik-e valami, és mindannyiszor rettegtem, hogy valamelyik srác szobájában találom őt, miközben kutakodik a szekrényekben. Ha ez megtörténne, soha nem bocsátanának meg nekem, és száz százalék, hogy az életben már ide nem hozhatok fel csajt, akár ismerem, akár nem. Halk csörömpölés ütötte meg a fülem, mire abbahagytam a szobák kémlelését, és sebesen dobogó szívvel rohantam a konyhába, ahol már az ajtókeretnél megtorpantam, amikor megláttam Őt.
Háttal állt, lábujjhegyen nyújtózkodva próbálta elérni a felső polcon található bögréket, sikertelenül, miközben ingem rövidsége miatt, formás feneke jól láthatóvá vált előttem. Vállam neki döntöttem a keretnek, karjaim összefűztem mellkasom előtt és mosolyogva figyeltem nyújtózkodó alakját. Teljes szívemből a bögrének szurkoltam, és hogy lehetőleg a legtávolabb legyen a kezétől, eszemben sem volt segíteni, hogyha ezt a kilátást élvezhetem. Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor beismerném, hogy el tudnám viselni, hogy minden éjjelt egy ilyen nővel töltsek és minden reggel valami hasonló attrakcióra keljek, vagy, hogy megpillantsam magam mellett, ahogy mosolyogva alszik, de az igazság az, hogy nem tudtam ezt megtenni. Mindig is féltem a kötöttségektől, attól, hogy többet teszek egy kapcsolatba, és végül megbántanak és én szívom meg. Fájt a tudat, hogy ha kapcsolatban vagyok, nem flörtölhetek, ugyanazzal a nővel kell lefeküdnöm, ugyanazt a nőt viszem haza, nincs lehetőség, hogy minden este kedvemre valót szedjek fel, és tegyem emlékezetessé az estéjét. Minden nőt akartam és közben egyiket sem. Fájt a kötődés gondolata, a feltételezés, hogy mi van, ha egy hét múlva találok jobbat, és össze kell törnöm a szívét, vagy ha az a következő sem lesz az igazi, és mindössze csak egy körre kell. Nem tudom, hogyan csinálják az emberek, akik képesek több hónapos kapcsolatokat kialakítani, és fent tartani. Nem félnek, hogy mi lesz, ha vége? Vagy ha megbántják a másikat? Vagy, hogy talán rosszul döntöttek?
-          Csináljak neked is? – hallottam meg a kedves hangot, mire visszatértem gondolataimból a jelenbe, és a lány arcára irányítottam a figyelmem.
-          Az jól esne – bólintottam, majd ellöktem magam a támasztékomtól. – Hogy aludtál? – lépkedtem felé mezítláb a hideg kőburkolaton, és éreztem, ahogy egy felszabadult mosoly kúszik az arcomra az este emlékei nyomán.
-          Abban a pár órában, amit szabadon hagytál? – kérdezett vissza vidámsággal a hangjában, miközben hátra sem fordulva töltött forró vizet a két teásbögrébe. Haja hullámosan omlott a hátára és a vállára, amit én oldalra húzva eltüntettem, és miközben másik kezem a derekára simítottam lágyan a nyakába csókoltam.  – Meglepően jól – hangzott el a pihekönnyű válasz, majd megfordult a karomban és szembeállt velem.
Gondolkodás nélkül csaptam le ajkaira, és a kezdeti egyszerű csókot egyre hevesebben mélyítettem el. Nem is tudtam mi történik velem, hogy miért kívánom őt minden egyes másodpercben és ráadásul egyre jobban, csak meg akartam adni magam neki. Keze eltűnt a mellkasomról, és a következő pillanatban enyhe szorítást éreztem a golyóimon. Belenyögtem a csókba, miközben közelebb húztam magamhoz a lányt, mire ő elmosolyodott és lágyan elhúzódott.
-          Harry Styles, ha nem tévedek – lépett egyet hátra és nyújtotta felém a kezét.
Magamhoz és a reggelhez képest egész gyorsan reagálva bólintottam, majd nagy tenyerembe helyeztem az apró kézfejét.
-          Pontosan. És Önben kit tisztelhetek meg, Miss?
-          Szelina. Szelina Polgár.
-          Tessék? – kérdeztem vissza a tőlem telhető legnagyobb bunkósággal mindamellett, hogy eszem ágában sem volt így viselkedni.
A lány ahelyett, hogy megsértődött volna, vagy bármilyen tárgyat a fejemhez vágott volna felkacagott, és a kezébe vette a teáját.
-          Magyar vagyok, Budapesten születtem – magyarázta mosolyogva, így pedig értelmet nyert mind páratlan szépsége, mind pedig néha furcsa akcentusa.
Aprót kortyolt a bögréből, majd lerakta a bárpultra, aminek immár nekitámaszkodtam és még mindig esetlenül néztem őt. Kérdőn lesett fel az arcomra.
-          Esetleg probléma? Vagy nem tetszik a nevem? Vagy fel sem fogtad – lépett közelebb és meztelen mellkasomra helyezte mindkét kezét.
Tekintetével követte ujjai vonalát, ahogy körbefuttatta azt a kockák között, majd elérve a törülköző tetejéhez elmosolyodott és felpillantott rám. Ingem alatt nem viselt melltartót és helyzetemből pedig tökéletes rálátás nyílt telt kebleire. Hangosan nyeltem, ahogy rájöttem mire készül, mégis továbbra is esetlenül álltam előtte.
-          Szerintem erre nincs szükség – oldotta ki egyetlen mozdulattal a betűrt törülköző csücsköt és másodperceken belül lekerült rólam az anyag.

/Szelina/

Láttam Harry szemében először a vágyat, majd a felismerést, végül pedig már nem akartam a szemébe nézni, csak kínozni és kényeztetni, ahogy ő tette velem tegnap.
Vállaira helyeztem mindkét kezem, miközben álla alá csókoltam, végighaladtam a nyakán, a kulcscsontja gödröcskéjébe pusziltam, és fokozatosan haladtam lefelé a mellkasától a hasa felé. Ott csókoltam, ahol a kezem már áthaladt, ahol éreztem, hogy megremeg, ott ahol az apró pihék izgalomtól meredten csiklandozták a bőröm, mialatt lassan, úgy, hogy szinte észre sem vette térdre ereszkedtem előtte és elérkeztem a legnemesebb pontra.
Óvatosan, könnyedén vettem kezembe a meredező férfiasságát, mire Harry halkan felsóhajtott, és fellesve megláttam, hogy csukott szemmel, elgyengülve támaszkodik még erősebben a pultba.
Mosolyogva konstatáltam kezdeti sikerem, és ujjaimmal végigsimítottam a falloszán két oldalt, majd nyelvemmel megnyaltam a makkja tetejét.
-          Szelina, kérlek – suttogta a nevem majdhogynem tökéletes kiejtéssel, ami őszintén meglepett.
Apró csókot leheltem férfiassága tetejére, miközben másik kezemmel a heréire szorítottam rá lágyan. A férfi megremegett ujjaim között, én pedig ettől felbátorodva ismételtem meg az előző lépéseket annyi különbséggel, hogy ezután nem értem be annyival, hogy csupán a nyelvem használjam. Rámarkoltam a keménységre, és miközben kényelmesen bepozicionáltam magam, figyeltem Harry minden rezdülését, végül pedig úgy kényeztettem a számmal, hogy bebiztosítsam, ezt a napot sosem felejti el.
Meg-megremegett játékom alatt, és ahogy egyre jobban izgultam fel én is, és engedtem még mélyebbre a számban, éreztem, hogy már nem bírja sokáig. Kezem kényelmesen húztam végig a V – vonalán, hasa kockáin, amik izmosan domborultak a napbarnított bőr alatt. Megszaporáztam mozdulataim, akartam, hogy érezze, amit én éreztem, de nem tudtam befejezni, ugyanis egy határozott, és erős rántással felhúzott maga elé, és vad tekintettel nézett a szemeimbe. Egy pillanatra megrémültem, fogalmam sem volt arról, hogy mit csináltam, vagy, hogy rosszul csináltam-e valamit, azért húzott fel, de nem kellett sokat várnom a magyarázatra.
-          Nem így akarok, túl jó vagy – nyögte szinte fájdalmasan, hogy beszélnie kellett cselekvés helyett. Egy egyszerű mozdulattal lesöpört mindent a pultról, megfogta a derekam, és mintha csak valami könnyű kisgyerek lennék felemelt, és felültetett maga elé.
Meg sem várva a reakcióm feszítette szét a lábam, és fészkelte közé magát, majd megragadta a tarkóm, és hevesen, férfias erővel húzott magához a szenvedélyes csókra. Viszonoztam a gesztust, mialatt szorosan öleltem a nyakát, ő pedig a lábamhoz nyúlt és egy mozdulattal lerántotta rólam a bugyimat. Apró sikkantás hagyta el a szám, ahogy meztelen fenekem a hideg pulthoz ért, de Harryt nem érdekelte, sőt, szerintem kifejezetten élvezte, ugyanis egy perverz mosoly terült szét az arcán, miközben elvált a számtól és rám nézett.
-          Kibírod – suttogta, majd átölelve a hátam lehúzott a pultról, és egyből éreztem, ahogy tövig hatol belém, és kitölti minden egyes centiméterem.
Sosem éreztem még ilyen teljességet, ekkora élvezetet ilyen intenzitással, levegőért kapkodva borultam a férfi nyakába, aki erősen tartott mindkettőnket és várta, hogy megszokjam a mélységet.
-          Jól vagy? – fordította oldalra a fejét, hogy az arcomra lásson, én pedig bólintottam, számat a nyakára tapasztottam és egy lágy igenlő csók után szívni kezdtem a bőrét.
Éreztem, ahogy megfordul a testemmel az övén, majd pedig a hűsítő fal érzése ért el hozzám, ahogy a hátam keményen nekinyomódott.
-          Készülj, mert esküszöm nem kegyelmezek – lihegte a fülembe, majd újból megéreztem az erőteljes lökéseket, amik először fokozták az élvezetem, majd végül a csúcsra röpítettek.


/Olivia/

A kelleténél szerintem gyorsabban mentünk az utakon, amelyek teljesen kihaltak voltak attól függetlenül, hogy még éjfél sem volt. Úgy tűnt ez egy tipikusan olyan kisváros, ami él, amíg a Nap magasról süt le rá, majd sötétedéskor az emberek elhagyják a munkahelyüket, hazamennek, és ilyenkorra már pizsamában nézik közkedvelt sorozataikat, vagy éppen talk showikat. Kifejezetten nem Londonban voltunk, és ezt minden egyes perc elteltével erősebben éreztem. Megkockáztatnám, hogy alig várják a következő X-faktor szériát, amikor is újból letehetik voksaikat kedvenceikre és szülhetnek csillagokat, mely ritka példányokból éppen itt ül mellettem egy, lazán fogva az normál típusú, bal oldali vezetőüléssel ellátott száguldó halált. Éreztem a fenekem alatt, hogy mind a kocsinak, mind vezetőjének nagy erőfeszítésébe kerül a megengedett tempóval haladni, vagy pedig azt csak kicsit átlépni, ugyanis dübörgött alattam a sportautó, és szinte már annyira visszafogott, és hívogató volt a dorombolása, hogy én megkívántam, bárcsak lépne rá Zayn a gázpedálra erősen és megmutatná mit is tud a szépség. De mivel még inkább tartottam magam látszólagos duzzogásomhoz – ami már amúgy rég elmúlt –, inkább nem szóltam semmit, csak karba tett kézzel fordultam az ablakom felé, és néztem ki a suhanó városra. Egyre kijjebb értünk a városból, és ezzel egyidejűleg a várt teljes elhagyatottság és sötétség helyett megváltozott minden hangulata. Fénycsíkok jelezték az út két oldalán, hogy az autó merre kell, hogy haladjon, és bár megannyiszor volt elágazás, vagy kereszteződés, Zayn megrögzötten követte a fénysávokat. Lámpások lógtak a fákon, szalagok, és sálak lengedeztek az ágakról a szellőben, én pedig ekkora elvesztettem az önkontrollom és magamról megfeledkezve engedtem, hogy karjaim az ölembe hulljanak, miközben előre dőlve bámultam az előttünk elterülő területre.
-          Mi a… - suttogtam magam elé elképedve, mire egyből megéreztem magamon Zayn pillantását, oldalra pillantva pedig még láttam is a hatalmas vigyort az arcán, de szerencséjére egy szó sem hagyta el a száját.
Az aszfalt mentén egyre több valami világított a földön, képtelen voltam kivenni, hogy azok vajon mécsesek, vagy valamiféle lámpák, vagy gömbök, csak azt láttam, hogy ahogyan egyre közeledünk egy hatalmas kőből épült kapuhoz, ami lassan hasonlított a Diadal ívhez, úgy sokszorozódott meg a szétszóródott fények száma, úgy hallottam egyre hangosabban a dübörgő zenét. Úgy tűntek fel a távoli alakok, akik táncoltak, nevettek, és beszélgettek, miközben kocsikon álltak, vagy éppen annak dőlve támaszkodtak, és úgy éreztem, hogy a Lamborghini alattam egyre jobban gyorsul és már kevésbé akarja visszafogni magát. Mi történik itt?
-          Ez itt – bökött fejével előre Zayn, miközben lazán átváltott egy kisebb fokozatba – az a hely, amihez foghatót még nem láttál. Ez a korábbi életem.
-          Mi ez verseny? Te versenyezel?
-          Csak múlt időben. Körülbelül egy év után ez az első alkalom, hogy visszanézek.
Emésztettem, amit mondott, és próbáltam nem arra gondolni, ami majdnem biztos, hogy a fejében jár. Eddig csak filmekben láttam ezt a felhajtást, a nagy csapatot, ahogy mindenki mindenkit ismerve nevetgél, beszélget, táncol, vagy éppen smárol, miközben a srácok a gépeiket túráztatják, hogy imponáljanak. Nagy részük még így távolról is észrevehetően részeg volt, pontosan azok, akiknek közben a kezükben ott virított a slusszkulcs is. Rengeteg fiatal élvezte az este fülledt melegét és hirtelenjében, ahogy rájuk néztem, akármennyire is érzem magam nagyszájúnak, vagy öntörvényűnek, ahogy rájuk néztem azt a piszkos kis legyet láttam meg magamban, amit én érzek, ha a suliban járva egy gyíkot látok meg, aki vastag keretes szemüvegben, kockás ingen, szűk, rövid nadrágban járja a suli folyosóit leszegett fejjel. Ő is meglehet, hogy a saját társaságában nagy szájú, és tiszteletet parancsoló, de ahogyan ő a suliban, én itt vagyok a semmirekellő, aki azon kívül, hogy tök józan még csak nem is olyan cuccban jelent meg, amiben kellene, és vezetni sem tud. Ja, és nem vagyok senki kurvája. Innen csak kiutálni lehet majd.
-          Szóval, te most… – kezdtem, miközben vészesen közel értünk a többi autóhoz, és lassan megkerültünk több emberből álló tömböt, hogy beálljunk a megfelelő helyre. – Versenyezni fogsz?
-          Ühüm – bólintott vigyorogva, majd megálltunk, ő behúzta a kéziféket és lazán kivette a slusszkulcsot. – De nem egyedül.
-          Nem? – kérdezte egy oktávval magasabb hangon, és jól észrevehetően még a szemöldököm is kétségbeesetten emelkedett fel.
-          Mitől félsz? – oldotta ki a biztonsági övét, miközben felém fordult. Miért nem tűnik el az a vigyor az arcáról? – Itt vagyok, és ha nem akarod, nem kell majd mellém ülnöd. De ismerlek, tudom, hogy vonz a veszély és az izgalom, a tiltott dolgok, így idehoztalak. Ja, ha elmondod a zsaruknak, halott ember vagy – nevetett fel, majd felém nyúlt, és egy gyöngéd mozdulattal a fülem mögé tűrte az oldalra zuhanó hajtincseim.
Úgy döntöttem, ha ilyen nyugodt, bensőséges viszonyt színlelve – mintha nem gyorsult volna fel százra a pulzusom, ahogy megéreztem a kezét az arcomnak érintve, és nem láttam volna, ahogy a gesztus előtt egy pillanatra megremeg a keze –, és tiszta lapokkal játszunk, hát legyen, elmondom az érveim.
-          Ide hoztál szín józanon, úgy, hogy teljesen fel vagyok öltözve. Tudod, mint egy ember, nem pedig éppen úgy, mint aki egy ilyen versenyre készül. Nincs rajtam forró nadrág, mini szoknya szoknya nélkül, ráadásul a melltartómra még rávettem egy felsőt is, ami láthatóan a többi lányon nincs. Nem magas sarkúban vagyok ribancosan, és azt sem tudom mi a francot keresek itt. Amúgy pedig normális vagy, hogy az életedet kockáztatod egy kis adrenalinért?
-          Ez nem kis adrenalin édes, hanem…
-          Hagyd, hogy befejezzem! – intettem feltéve arca elé az egyik ujjam. – És ha egyszer belehalsz? Mégis milyen folyamatok játszódtak le a fejedben, amikor eldöntötted, hogy az én életemmel is játszani szeretnél?
-          Ne tégy úgy, mintha nem szeretnéd!
-          És ha az izgatott érzésének megkapásánál fontosabb az életem, akkor takarodjak?
-          Nem – rázta meg mosolyogva lehajtott fejét, majd felemelte azt és egyenesen a szemembe nézett. – Akkor is akarom, hogy itt legyél, és nézd, ahogy nyerek.
-          Vagy meghalsz – vágtam hozzá a szavakat idegesen, mert képtelen voltam elhinni, hogy egyrészt ennyire hihetetlenül magabiztos, hogy másrészt, hogy ekkora nemtörődöm seggfej.
-          Vagy meghalok – bólintott megismételve a mondatom, és innentől éreztem, hogy lezártnak tekinthetjük a beszélgetés ezen részét.
Ám ekkor előrehajolt és elkezdte mindkét karjáról lehúzni a fekete inget, amit viselt.
-          Mit művelsz? – kapcsoltam ki a biztonsági övem, és érdeklődve fordultam a mostanra félmeztelen fiú felé.
-          Vedd le a nadrágod!
-          Mi van?
-          Segítek az előző problémádon, szóval vedd le a nadrágod!
-          Aha! Szóval arra, hogy ne légy hülye, az a megoldás, hogy előjáték nélkül leveteted velem a nadrágot?
-          Előjáték? – szaladt fel a szemöldöke meglepetten, és kacér mosolyra húzta a száját.
-          Jó, inkább fogd be, leveszem!
A művelet közben láttam, ahogy letépi az inge két ujját, úgy, hogy csak a gallér, és amellett egy kis anyagrész maradjon, eltűnt az egész ujj, és váll rész. Miközben kibújtam a cipőmből odavetette nekem a „felsődet is légy szíves” mondatot, amit mostanra igazán nem értettem, de tettem, amit mondd, remélve, hogy tényleg valamiféle megoldást hoz ki ebből a szituációból korábbi problémámra, és hogy nem éppen így, ilyenkor és éppen ezen a szűk helyen akar megerőszakolni. 
Csendben dobtam át neki nadrágom, és a rövid ujjú felsőm, mire ő előkapott egy bicskát és ízléstelenül, mégis hihetetlen sebességgel szabadította meg a ruhadarabokat legtöbb, és legfőbb részeiktől. A nadrágom a végére beillett volna bugyinak is, a felsőm egy nagyon apró, és rövid melltartó takarónak, amely felől azért kikandikált a fekete csipke, amikor magamra kaptam, a szétszaggatott fekete ing pedig legfelülre került, takarva azt a testemből, ami még nem kiáltotta, hogy „dugj meg”.
-          Kész is – kötött apró csomót a mellem alá az ingből Zayn, majd magával teljes mértékben megelégedve dőlt hátrébb, hogy szemügyre vehessen. – Istenem, ha lehetséges, most még dögösebb vagy! Megnézlek hátulról, ha kiszálltunk – kacsintott, mire nekem gondolkodás nélkül lendült a kezem, és a pofon csattanva érkezett meg.
-          Bunkó – tettem hozzá, majd visszaemlékezve hogyan is nyílik az ajtó megnyomtam a gombot, és kiléptem az ajtó alatt a friss levegőre.
Mielőtt még visszacsuktam volna, kihúztam a hajamból a gumit, és enyhén megráztam a hajam, hogy érezhessem, ahogy a szellő belekap, és az előbbi felhevült testem kissé lenyugtatja. Nehezen viseltem Zayn kutakodó, kíváncsi tekintetét, ahogy hosszan, és elidőzve vezette végig az éppen meztelen lábamon, vagy pedig csak melltartóval takart felsőtestemen.
-          Azt nézzétek, Malik visszatért! – kiáltott fel valaki mögöttem, mire megfordultam, és szembe találtam magam minimum ötven emberrel, aki most a hangos zenével szöges ellentétben csendben voltak és mind engem bámultak.
Oldalra tekintve láttam, hogy Zayn a fejét nevetve rázza, miközben óvatos mozdulatokkal a pofon helyét simogatja az arcán, megmozgatja az állkapcsát, majd egyenesen rám néz, nem foglalkozva a többi emberrel, a konkrét nézőközönségünkkel.
-          Szép ütés, de még visszakapod! – csapta le a kocsi vezető felöli oldalát, majd megkerülte a kocsi elejét, és felém tartott. Kihúztam magam, ahogy elém ért, és kíváncsian néztem az arcára.
-          Ez most fenyegetés?
-          Nem – mondta, majd egy laza mozdulattal immár az én ajtóm is a helyén landolt. Közelebb lépve megfogta a bal kezem, majd újra szóra nyitotta a száját. – Ígéret.
Nem hagyott időt reagálni, felemelte a kezem, majd lassan, körülményesen megforgatott maga előtt. A 360°-os kör végeztével elengedte a kezem, majd nem foglalkozva többet velem, és döbbent tekintetemmel elfordult, és a banda felé sétált.
-          Hátulról még jobb – szólt még vissza nekem hátra, majd az erre hangosan kurjongató tömeg közepébe vetette magát és elkezdődött a pacsi parti.
Kicsi, igazán kicsi hiányzott, hogy be ne vágjam magam a kocsiba és el ne húzzam onnan a csíkot. Igazán kicsi.


/Hannah/

Az ágyon ültem egy dalszöveges füzetet lapozva, amiben többnyire csak sorok voltak értelem és rímek nélkül, firkálások nemi szervekről, mellekről, és kiskutyákról. Szinte a szemem előtt, lapról lapra jött bele az illető, miként is kell a legaranyosabb, legtökéletesebb vonásokkal rendelkező kutyát összehozni. Bámulatos!
Elismerőn bólintottam a láthatóan utolsó és mégis tökéletes állat láttán, majd tovább lapoztam, ahol immár a többi egy – két soros szöveggel ellentétben most hosszú betűk sorok töltötték be az oldalt.

Don't even care about the table breaking
We only wanna have a laugh
I'm only thinking 'bout this girl I'm seeing
I hope she’ll wanna kiss me back

I wanna stay up all night
And jump around until we see the sun
I wanna stay up all night
And find a girl and tell her she's the one
Hold on to the feeling
And don't let it go
'Cause we got the floor now
Get out of control
I wanna stay up all night
And do it all with you

-          Hm – mondtam akaratomon kívül, ahogy elolvastam a sorokat.
-          Hm? – hagyta abba Niall a gitározást velem szemben a székben, és most érdeklődve lesett fel rám. – Ez a „hm” most jó, vagy rossz?
-          Ez a dal egész jó – fordítottam felé a füzetet, mire hunyorogva kicsit előrébb dőlt, hogy szemügyre vehesse a sorokat.
-          Ja, hogy ez? Elég semmit mondó, de Liam egész jó dallamot talált ki hozzá, azt hiszem. Még várólistás – mosolygott rám, majd visszafordult a gitárjához, szájába vette a pengetőt, és tovább játszott véletlenszerű akkordokat, amik az ő kezében szépen hangzottak, akár egy dal is összeállhatott volna, míg az enyémben elcsúszott hangok, amik egyáltalán nem illetek egymás mellé, és húr szakadások voltak az eredmények.
-          Ahá – állapítottam meg, majd tovább lapoztam.
Már esteledett, én pedig Niall ágyában foglaltam helyet, hátam a falnak döntve, és miközben hallgattam az andalító dallamokat, olvastam a füzetet, és három dolgon járt az agyam. A mai napon, amikor már kora reggel megkezdődött az egész napos randim Niallel, visszaemlékeztem a hosszú beszélgetéseinkre a gyerekkorunkról, a ciki sztorijainkról, arról, hogy ő hogyan is ismerkedett meg a fiúkkal, hogy én hol tartok az életben és miképp is lettem szerelmes magába a One Directionbe. Bevallom, nem ez volt életem legkevésbé kínos része, amikor is rájött, tényleg majdnem mindent tudok róluk, és hogy majdnem minden képet és videót láttam a bandáról, hiszen miközben meséltem már saját magamat is megijesztettem, nemhogy Őt magát. De valami hihetetlen csoda folytán nem ábrándítottam ki magamból, nem futott el üvöltve, hogy őrült, sőt, inkább elismerősen csodálkozott rá, hogy mennyit is tudok. Emlékeztem a St. James parkos mókusetetésünkre, amikor is rajongók kisebb hada talált meg minket, amit, azt hiszem mindketten jól kezeltünk, hiszen míg én kissé eltávolodtam, és nyugodtan csalogattam magamhoz az állatokat – nem tagadva, hogy mindvégig Niall-ön tartottam a szemem –, ő aláírást osztogatott, képeket csinált, és egy fél óra múlva megunva a jelenetet intett nekem, hogy mehet az akció. Ugyanis Mr. Horan mindenre gondolt. Kitaláltuk még a legelső randevúnk előtt, hogy ha bármilyen ilyen akció fordulna elő hívjam fel, ő pedig úgy tesz, mintha fontos dolga lenne, és sajnos el kell mennie. Sajnáltam a lányokat, amiért egyszer csak hoppon maradnak, hiszen úgymond én is egy voltam közülük, de mindeközben nem akartam, hogy taperolják, és puszilgassák Niall-t, aki nemrég még engem lepett meg egy édes, és hosszú csókkal.
Megnyomtam a hívás gombot, és miközben olyan összefüggéstelen dolgokat, mint a „paprikát kell még ma vennem”, „Szereted a zsíros kenyeret?” és „hajaj, ma lehet, hogy esni fog” mondtam a telefonba, ő bőszen bólogatott, elfojtott minden feltörni készülő mosolyt, helyeselt, majd a végén biztosított afelől, hogy tíz percen belül megjelenik az irodában. Ezután elköszönt a lányoktól, és elindult felém. Mindenki utána fordult, kattintgatták a gépeiket, videóztak, nevettek, és sugdolóztak, akadtak, akik sírtak, vagy csak szimplán sikították Niall nevét, aki kacagva sétált felém, én felegyenesedve vártam, és mikor kérdőn felvontam a szemöldököm és mögé tekintettem, ő bocsánatkérően megvonta a vállát. Mellém érve átvetette egyik karját a vállamon, és teljesen kiszámíthatatlanul magához húzott.
-          Szabad?
-          Kérdezni kell? – mosolyogtam, és még abban a pillanatban megéreztem ajkait az enyémen, ahogy birtoklón, közlőn, és hevesen megcsókolt.
Ha ezek után nem jut a média fülébe, hogy lehetséges, Niall-nek barátnője van, akkor soha. Nem tudtam, hogy utálnom, vagy imádnom kéne ezért most a fiút. Várhattunk volna. Azt hiszem.
A második dolog, amin gondolkodtam, hogy vajon Olivia mit művelhet Zaynnel, jól van-e, nem kéne-e valahogy felhívnom, és egyáltalán jó ötlet-e, hogy azzal a sráccal van a szülei tudta nélkül. Én soha nem lennék képes ezt megtenni, az első pillanatban lebuknék és megtudnák, hogy elszöktem.
-          Niall? – emeltem fel a fejem, és bántam, vagy sem, félbe kellett szakítanom a nagyszerű dallamot. Újra.
-          Igen?
-          Szerinted jó ötlet, hogy Olivia és Zayn kavarnak? Úgy értem, nem lenne jobb neki más? – nyomtam meg az utolsó szót kissé más stílusban, de akartam.
-          Más a bandából? – kérdezett vissza máris szavaim mögé látva, én pedig nyögve becsuktam a füzetet, és magam elé dobtam.
-          Mondjuk – vontam meg a vállam, mialatt le sem vettem szemem a szőke fiúról. Istenem, de jól néz ki trikóban, és mackó nadrágban, miközben egyetlen gitár van csak az ölében. Soha nem láttam még ennél szexibb dolgot. De talán ezt is csak addig állítom, míg nem látom meztelenül – gondoltam bele elpirulva, és egy pillanatra mégiscsak megszakítottam a szemkontaktust.
-          Igazság szerint Olivia megérkezése bomba volt a csapatnak – kezdte, majd újra megpengette a húrokat és úgy mesélt tovább, hogy az általam már jól ismert „What makes you beautiful” című dalt játszotta. – Mindenkit megőrjített. És nem csak azzal, hogy kétszer is belé mentünk, aminek következtében még kórházba is került, hanem azért, mert egyszerre gyönyörű, tehetséges, kedves, és nagyszájú, hm, hogyan is fogalmazzak kedvesen? – emelte fel a tekintetét szavakat keresve, én pedig pontosan tudtam melyik szó jutott eszébe, csak mivel nőről beszéltünk, és a barátnőmről, nem merte kimondani.
-          Seggfej – segítettem ki, mire rám nézett és szélesen elmosolyodott.
-          Ja, az. Szóval soktényezős volt, és bár néhányan titkolják, mindenkinek megtetszett. Az igazság az, hogy Zayn volt az, aki konkrét célokkal legelőször kinézte magának, így ő uralta a terepet. Kezdetben – húzta el a száját, és elkezdődött a refrén.
-          Kezdetben? – próbáltam visszaterelni Niallt a témához, miközben nem lepleztem a kíváncsiságom. Úgy tudtam csak ő érdeklődött Olivia iránt komolyan, és nem akadt vetélytársa, de úgy látszik, tévedtem. Már ha Niall még ma folytatja a sztorit.
-          Harry nem igazán arra ment rá az elején, amire Zayn, inkább csak a testiségekre. Sőt az igazat megvallva nem állítom, hogy most sem csak arra menne rá. De kérdésedre válaszolva az a nagy helyzet, hogy Olivia White annyira összetett személyiség, annyira sokszínű, és más, mint azok a lányok, akikkel a bandának eddig dolguk akadt, hogy szinte mindenki jó lenne neki. Persze a különbség a kapcsolatok hosszában lenne.
-          Nem értelek – ráztam meg a fejem zavarodottan, és egy párnát vettem magamhoz, amit az ölembe húztam és szorosan magamhoz öleltem, miközben előre dőltem, és a gitározást is abbahagyó Niallre figyeltem.
-          Nos, Harry és Olivia a testiségben egyeznek. Úgy néznek egymásra, szinte ugyanaz a vérmérséklet és perzselő tekintet. Nincs köntörfalazás, viszont temérdek tagadás. Ha ők összejönnének, az leginkább a szexen alapulna.
-          És Ő? – intettem fejemmel az ajtó felé, ahol elvileg nem régen távozott Harry új szerzeménye, egy csinos, ámbár enyhe akcentussal rendelkező szépség. Akaratlanul is be kellett ismernem, hogy kis mértékben hasonlított Oliviára, és tényleg szemtelenül jó nő volt.
-          Gondolom vagy megint egy egyéjszakás kaland, mint oly sokszor, vagy valami más. Ám ezt utóbbit kétlem abból, hogy hogyan is hagyták el a klubbot. Na, az ő rövid kapcsolatuk is a szexre épült. És ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet benne szeretet, vagy kedvelés, közös téma, és egymásra hangolódás, persze, hogy lehet, és ebből alakulna ki a kapcsolatuk, csakhogy nem mindig van meg Harrynél. Oliviánál meg lett volna. Vagy meg lesz, nem tudom – vonta meg a vállát, és abbahagyta a dalt. Átváltott valami másra, amit nem ismertem fel, de szinte biztos, hogy nem csak sorrend nélküli akkordok összeolvadása volt. Egy dal, amit az ismeretlenség borított. – Louis… - sóhajtott színpadiasan, majd folytatta. - Tomlinson bolond. Olivia is az, ha ők együtt lennének, akkor valami brutális keletkezne. Járhatnánk börtönbe, hogy kihozzuk őket onnan, mókából művelnének vicces, ámbár teljesen ostoba dolgokat. Vadság. Őket ez hozná össze. Ja, és Lou nem olyan hülye értelmileg, mint néha tűnik, Olivia, pedig egyenesen okos, tehát ők intellektuálisan is tökéletes pár lennének, bár le fogják szarni, és nem lenne túl sok magasröptű beszélgetésük.
-          Liam?
-          Liam nehéz esett. Rajta sokáig gondolkodtam, hogy vajon miért akarhatta annyira Oliviát, ugyanis, ha hiszed, ha nem, mi rólatok is beszélgettünk itthon – villantott felém egy széles mosolyt, majd visszatemetkezett a zenélésbe. – De Liam nagyon romantikus alkat. Szereti meglepni a barátnőit, és mindeközben vicces és határozott is egyben. Ő a komoly kapcsolatok híve, hacsak nem tudja, hogy a nő csak a futó kalandot éri meg. Bocs, ez parasztul hangzott, de ez az igazság.
Legyintettem, de imádtam, hogy néha mocskos a szája, bunkó, mégis észreveszi és bocsánatot kér. Vajon meddig bírom ki, hogy ne vessem magam a szájára?
-          Liamnek Oli egy kihívás lett volna. Előhozta volna a romantikus énjét, megnevettette volna, és lehet, hogy az, ahogyan Liam bánik vele, amit kihoz belőle az egy időre, amíg a szerelem illúziójában él, vagy amíg az a bizonyos köd ott lebeg, teljesen megváltoztatta volna. Egy aranyos, kedves, mosolygós lányt kaptunk volna, aki mindennek örül, mindenben a jót látja, és eltűnik a szarkazmus, a beszólogatós énje is.
-          Na, ennek azért lehet örültem volna egy kicsit – nevettem fel hangosan, és szinte már láttam magam előtt, ahogy Oli mindig mosolyogva közelít felém, semmi sem bosszantja fel, csak a jót látja.
-          Hát nem tudom. Én élvezem a piszkálódós, savanyú énjét, mulattató.
-          Végül is… Igazad van – bólintottam, majd visszatértem. – Zayn pedig azért jó, amiért most is vele van?
-          Pontosan! Veszély, kijátszás, rajtakapás veszélye, óvás, megrettentés, nevetés, szexualitás, minden, ami a lányban meg van, benne is. És azt adja neki, amit a lány nem kér. Olivia mindig azt szokta meg, hogy ő irányít, és az van, amit ő akar. Nos, Zayn mellett ezt nem teheti meg, mert nem számít rá. Akkor tűnik fel Malik, amikor a lány nem számít rá, és megmondja neki, hogy mi lesz. Akkor irányítja, amikor csak akarja, és persze a legjobb ebben az, hogy a lány is akarja. Mikor tagadja is tudja, hogy akarja, és élvezi, hogy ellenkezhet. Zayn pedig megadja neki azt az örömöt, hogy legyőzi. Erővel, vagy anélkül. Amikor pedig olyan ponthoz érkeznek, amikor Olivia nem akarja csinálni azt a dolgot, amit Zayn utasít, annyi a dolga, hogy ezt nyomatékosítja. Tud ellenállni, ha akar, és akkor eltűnik a játék. Irányítják egymást, játszanak, feszegetik a határokat. Csodálatos egy kapcsolat – fejezte be, oldalra fordult és belehelyezte az állványba a gitárt.
-          Honnan tudod ezt mind? Ezeket megbeszéltétek?
-          Dehogyis – nevette fel halkan, miközben felém fordult. – Legtöbbjük tagad, és ilyenekről a fiúkkal nem lehet beszélni. Azt hiszem, jó emberismerő vagyok, és apró jelek összességéből simán kiolvasom a lényeget és azon felül, hogy kiismerem az embert, a kapcsolatait is.
-          Lenyűgöző – suttogtam, miközben karom szorítása lassan enyhült a párnán, és néztem, ahogy Niall felém sétál, majd pár percen belül a lábamhoz ér, és onnan néz le rám. – Egy valakit még nem mondtál. Te megfelelő lennél? – emeltem meg a szemöldököm kihívón, mire fogait kivillantva szélesen elmosolyodott, lehajolt, megfogta a lábam, és egy rántással maga felé húzott, minek következtében elterültem az ágyon, és pillanatok alatt a fiú felém tornyosuló alakja alatt feküdtem.
-          Ha hiszed, ha nem, én foglalt vagyok – hajolt le, hogy apró csókot leheljen az ajkamra, de nem hagytam elhúzódni.
És mostanában nem is fogom.